Dominancia, falkavezérség, és ami mögötte van...

Ha beírod a Google keresőbe, hogy "kutyanevelés", megszámlálhatatlanul sok találatot fogsz kapni, ami arról szól, hogy hogyan legyél falkavezér. De mi a probléma ezzel? Hiszen a kutyák köztudottan a farkastól származnak, a farkasok pedig falkában élnek, ahol a legerősebb, "legdominánsabb" pár uralkodik. Nekünk, gazdiknak pedig ezt kell lemásolnunk. Vagy mégsem????

A dominancia teória az 1930-as, 40-es években született, amikor egy svájci származású viselkedéskutató, Rudolph Schenkel, állatkertben, fogságban tartott farkasok szociális viselkedését tanulmányozta. A falka több, egymással rokonságban nem álló, kifejlett egyedből állt. A megfigyelései alapján megállapította, hogy a falkán belül állandó, sokszor véres harc folyik a vezető, "alfa" pozícióért, amit végül a legerősebb pár foglal el. Minden kiváltság (legjobb alvóhely, táplálék, stb...) elsőként az alfákat illeti meg, a rangsorban alattuk álló egyedek pedig rendszeresen megkísérlik átvenni tőlük a vezető szerepet.

Ezzel teóriával azonban két komoly probléma is van. Az első nem más, mint hogy ez nem normális és természetes viselkedése a farkasoknak.

Jóval később, 2000-ben publikált a szintén viselkedéskutató David Mech egy farkasok viselkedéséről szóló tanulmányt, ő azonban vadon élő farkasfalkákat tanulmányozott már az 1960-as évek óta. Megállapította, hogy természetes körülmények között a farkasok családi falkákban élnek, ami a szülőpárból, a kicsi kölykökből és az idősebb, maximum 3 éves utódaikból áll. Véres harcoknak és vezérségre törekvésnek nyoma sincs, sokkal inkább együttműködő családi kötelékről van szó, és az ivarérett utódok általában önként elhagyják a családi falkát, hogy maguk is párra leljenek.

Hogy mi a második probléma? Az, hogy a kutyák kutyák, és nem farkasok. A kutyákat jelen ismereteink szerint legalább 28 ezer éve háziasították őseink (egyes tudósok szerint már 40 ezer éve!!!), így a mai kutyáink már nagyon régen nem farkasok, és a viselkedésük között sem lehet egyértelmű párhuzamot vonni. A kutya önálló faj, és rendkívüli módon alkalmazkodott az emberrel való együttéléshez. Kétségkívül a legrégebbi és legsokoldalúbb háziállatunk. Miért akarjuk hát mégis farkasként kezelni?

Sajnos amellett, hogy rendkívül sok kutyás könyv és cikk szól a dominancia alapú nevelésről, egy nagyon népszerű, látványos és Magyarországon is vetített tv sorozatnak is köszönhető, hogy még ma is ez a leginkább elfogadott és legtöbbet alkalmazott kutyanevelési módszer. Nem állítom, hogy nem működik. Nem tagadom, hogy én magam is tanultam róla, éveken át alkalmaztam és tanítottam a módszer alapján. Sok kutya esetében működik. Ezek az úgynevezett "optimum" kutyák, akik nem annyira érzékenyek, hogy összetörjenek a nyomás alatt, de nem is annyira kemények, hogy felvegyék a harcot az ellen, aki elnyomással és büntetéssel akarja nevelni őket. Rengeteg kutyaiskola is oktat Magyarországon ez alapján az elv alapján, sokan közülük kedvelt és jó nevű kutyaiskolák.

De ha működik, akkor miért érdemes más módszer felé fordulni?

Engem személyes indokok, saját kutyáim motiváltak, hogy körülnézzek a nagyvilágban és más, modernebb, tudományosan megalapozott és hatékonyabb technikákkal kezdjek el dolgozni. Hogy hogyan is jutottam el ahhoz a szemlélethez, ami alapján ma oktatok, szívesen elmesélem egy következő blogbejegyzésemben. Most nézzük a tényeket. A kutyás világban a pozitív megerősítésen alapuló képzést Karen Pryor 1985-ben publikált "Ne lődd le a kutyát! A tanítás és tréning új fajta művészete" (Don't Shoot the Dog) indította útjára. Idővel egyre több neves tréner, viselkedéskutató tudós és specialista állatorvos tette le voksát a tudományos ismereteken alapuló és a durva büntetéseket mellőző képzés mellett.

De nézzünk pár teljesen hétköznapi tényt. A dominancia alapú nevelés nagyon veszélyes is lehet. Írtam már, hogy alapvetően az "optimum" kutyáknál működik jól, azoknál, akik sem nem túl érzékenyek, sem nem túl kemények. Én sajnos mindkettő végletre személyesen is több példát láttam. Az egyik egy tündéri kis uszkár volt, aki valósággal csüngött a gazdáján, amikor egy neves kutyaiskola tanfolyamára jelentkeztek. Nem volt komolyabb problémájuk, csak szerettek volna közösen többet tanulni. A tanfolyamon sokat tanultak arról, hogy a gazdinak, mint vezetőnek milyen kiváltságai vannak, és hogy ezeket bizony ki is kell követelni, különben átveszi a kutya az irányítást. A tanfolyam során szépen lassan megváltozott a kiskutya... elkezdett távolságot tartani szeretett gazdájától, egyre többször nem fogadott szót, inkább elkerült, szimatolt. A tanfolyam végére egy teljesen elkeseredett és tanácstalan gazdi és egy semmit sem értő, bizalmát vesztett, összetört kiskutya volt az eredmény. Ez sok-sok évvel ezelőtt történt, de azóta is nagyon sokszor eszembe jutnak. Vajon újra egymásra tudtak találni?

A másik példám szereplője egy hovawart, akivel agresszív viselkedése miatt jelentkeztek egy másik, szintén neves kutyaiskola tanfolyamára. A tanfolyamon dominancia gyakorlatokkal és büntetéssel tanították a kutyát az ember, és mindenekelőtt a gazdi tiszteletben tartására. Egyszer szemtanúja voltam, amint a kutya ellenállt, és válaszként az egész oktatói csapat és a gazdi közösen "megtolta" (így hívták a módszert), azaz megfélemlítették és kirekesztették a "falkából". Nem sokkal később hírt kaptunk, hogy a kutya megtámadta otthon a nagymamát és a gyerekeket, és azonnal elaltatták...

A módszereket én is éveken át tanultam és alkalmaztam. Sok, az előzőekhez hasonló esetet láttam. Ma már teljesen más elvek alapján dolgozom. A kutya az ember rendkívül alkalmazkodóképes és hűséges társa. Úgy viselkedik, ahogy a leginkább megéri viselkedni. (Hmmm... tulajdonképpen mi emberek is, nem?). Tudományosan fogalmazva, az a viselkedésforma fog egyre gyakrabban ismétlődni, aminek kellemes következményei vannak, és az a viselkedés tűnik el, amit nem éri meg csinálni. Nem tör világuralomra, nem akar családfő sem lenni, csak a maga módján próbál boldogulni az emberi világban. Rajtunk, gazdikon áll, hogy megtanítjuk-e neki a számunkra elfogadható viselkedést, vagy hagyjuk, hogy a maga módján oldja meg a dolgokat...

Forrás: Whole Dog Journal, Pat Miller CBCC-KA, CPDT-KA, 2011. november 15.